Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a szeretetre, mint az élet természetes velejárójára, mely megérkezik, amikor eljön a megfelelő pillanat, kibontakozik a maga természetességével, átélhetjük, majd reményeink szerint a kapcsolódás során ebben viszonzásra is találunk. Pedig megélni a sebezhetőségünket, sok esetben nehezebb, mint kimutatni fájdalmunkat vagy elkeseredettségünket. Amikor hozzászólnál a másikhoz, de nem jönnek a szavak. Amikor kérdeznéd a véleményét, de nem mered. Amikor bénító a tétlenséged, dermesztő a várakozásod és már nem hiszed, hogy a másikat elérheted, pedig karnyújtásnyira van. Bár a szeretet képessége mindannyiunkban benne él, az érzést korántsem tudja mindenki következmények nélkül átélni. Hiszen a világ, amelyben élünk nem arra tanít, hogy megmutassuk esendőségünket, sokkal inkább arra, hogyan rejtsük ezt el, nehogy megbántsanak, nehogy sérüljünk. Kapcsolatainkat áthatja a veszteségtől való félelem, amiatt szorongunk, hogy felfedjük valódi énünket a másik előtt. Ilyenkor felébred a mindannyiunkban ott lakó kisgyermek, számba veszi veszteségeit, kihangosítja szorongásait, és eltompítja vágyait, reményeit.
Ha a családban az érzelmi közelség helyett inkább a távolságtartás, a megbeszélés, egymás szempontjainak az elfogadása helyett inkább a kritika van jelen, akkor nehéz feltárulkozni, nehéz kimutatni a vágyakat, igényeket. Így érzelmei kifejezéséről egy idő után le is tesz a gyermek és beéri a biztonságos bezárkózással. Hatalmas veszteséget él meg ilyenkor, hiszen nem csak a szülőbe vetett bizalma sérül, hanem azt is megtanulja, hogy érzései nem fontosak, ezért nem kell ezeket kimutatni.
A szeretet kimutatása bátorság, ahogy jelentése is mutatja (angolul courage, ami a latin ’cor’, vagyis szív szóból származik). ’Légy teljes szívvel önmagad!’ – hangoztatják az utcai plakátok, miközben tudjuk, hogy önmagunk felvállalása a külvilág felé sérülékennyé tesz. Időt kell hagynunk magunknak fájdalmaink, veszteségeink feldolgozására. Arra, hogy oda tudjunk figyelni önmagunkra, saját igényeinkre. És arra is, hogy nyitott szívvel tudjunk fordulni a másik felé, hogy részesei legyünk az energiaáramlásnak, mert a szeretetben benne van a megújulás lehetősége.
A szeretet luxus, nem tudhatjuk, hogy szeretetünk kifejezése viszonzásra talál-e, vajon közös lesz-e a hang, az érzés. De merjünk akkor is energiát fektetni egy kapcsolatba, ha nem tudjuk, milyen lesz a kimenetele. Hallgassunk a szívünkre, mert a leplezetlen esendőségben tud a lélek kapcsolódni.
Fotó: Pixabay
Mezei Noémi 