Barátság

Barát az, akit beengedsz az életedbe. Aki mellett bele tudsz feledkezni az időbe. Akinek az elkezdett mondatát befejezed. Amit amúgy ki sem kell mondani, hiszen tudod, hogy tudja, mire gondolsz. Barát az, akit ősidők óta ismersz, vagy éppen nem. Valaki, akit már amikor megismertél tudtad, hogy ő az. Barát az, akivel önmagad lehetsz, és magad sem tudod, hogyan oldódik fel közben a tér és az idő.

Számtalan definíciója létezik az igaz barátságnak, ám még mielőtt bármelyik alapján mérlegelnél, érdemes a lelkedre hallgatnod. 2018-ban egy kaliforniai idegtudományi kutatócsoport közel 300 fős egyetemista mintán kimutatta, hogy videofilm nézése közben a barátok agya nagyon hasonlóan működik (ugyanazok a részek ragadták meg a figyelmüket és ezek közel ugyanazt az agyi aktivitást mutatták). Azonban a puszta numerikusság képtelen volt magyarázatot adni az összefüggés irányára. Ennek alapján nem bizonyítható, hogy azért figyeltek ugyanarra a diákok, mert barátok, vagy azért barátok, mert egy jelenetre figyeltek fel.

A kérdésre a választ önmagadban érdemes keresni, megtalálva azokat a szempontokat, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a barátság definíciójának lelki képlete körvonalazódjon. A barátság egyik legfontosabb mércéje, az őszinte érdeklődés irányodba. Mennyire figyel arra, amit mesélsz, legközelebb visszatér-e rá? Vagy ha megosztasz vele egy titkot, megőrzi-e? Ritka jó barát, aki a jóakaratát mutatja meg feléd, aki a sikereidben is társad. Ugyanakkor az igaz barát tapintatos, nem firtatja titkodat, ha nem kívánod megosztani vele. Megnyugtató, ha nem a kíváncsisága erősebb, hanem a támogató jelenléte.

Egy őszinte barátságért cserébe el kell tudnod fogadni a másik részéről az igazságot, még akkor is, ha ez fájó. Mert a jó barát tükröt tart, így tudsz vele együtt fejlődni. Egyszerre lelki társad és tanítód, akivel közösen haladva az ösvényen megtapasztalhatod a kapcsolódás erejét, a csatlakozás mélységét, a kapcsolati fejlődés dinamikáját, az energiaáramlást.

Fotó: Pexels

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: