Sokak számára a Valentin nap egyenlő a romantikus szerelemmel. Egyfajta rózsaszín ködbe burkolózott vágy, amerikai színezettel. Utóbbi aspektusa miatt aztán sokan idegenkednek ettől a látszat megnyilvánulástól.
Mégis a Valentin napban van valami könnyedség, a Valentin nap jó alkalom arra, hogy figyeljünk egymásra. A mindennapok során a kapcsolatok elkényelmesednek, átalakulnak a prioritások, gyakran háttérbe szorul a lelki kényeztetés. A tudatos figyelemnek, amit kiemelt napokon gyakorolunk a szeretett személy felé, nagy a pozitív hozadéka. Amikor a másik úgy érzi, megbecsüljük, felértékeli azt, amit érte teszünk és ezáltal bennünket is.
A Valentin nap jó alkalom a nosztalgiázásra is. Ilyenkor, még ha gondolatban is, visszatérhetünk az első randevú helyszínére, meghallgathatunk egy régi közös dalt, felidézhetjük a közös múltat. A dédelgetett időkre való visszaemlékezés nagy erőforrás, a kellemes emlékek felidézése pozitívan láttatja a jövőt.
Valentin nap alkalmával könnyebb a másik iránti szeretetünket kimutatni, a másikat emberi esendőségéért, hibái ellenére is szeretni. Ilyenkor ugyanúgy törődhetünk mások igényeivel, mint sajátjainkkal és kevésbé esik nehezünkre elhinni azt is, hogy magunk is megérdemeljük a szeretetet.
Ne a Valentin nap legyen az egyetlen nap, amikor kifejezzük szeretetünket a fontos másik iránt. Tegyünk azért, hogy az érzés akkor is kitartson, amikor a Valentin napi rózsák hervadni kezdenek.
Fotó: Pexels