Az, hogy milyen környezetben nevelkedtünk, meghatározza párválasztásunkat. Az, ahogyan gyermekként bántak velünk, befolyásolja kapcsolataink minőségét. Ha valamelyik szülő érzelmileg távolságtartó volt, olyan párt választunk, aki ugyanúgy nem enged magához közel érzelmileg. Így valósul meg az ismerős dinamika. Aki számára gyermekkorban patikamérlegen mérték a szeretetet, mások figyelme és barátsága után fog sóvárogni, és szélsőséges érzelmeket fog megélni. Amikor megtapasztalja szerethetőségét, extázisszerű boldogság járja át, ha pedig úgy véli, nem szeretik, a mély szégyen érzése önti el. A szeretet utáni hajszában, lelki hullámvasúja utasaként úgy érzi, soha valóra nem váló álmokat kerget, egy csalóka célért küzd, mely mindig karnyújtásnyira, de éppen elérhetetlen távolságban van.
Olyan társat választ magának, aki mellett alárendelődhet. Önzetlen társfüggőként legmélyebb vágyai és érzései a csak önmagára kíváncsi másik előtt ismeretlenek maradnak. Ő az, aki a magányból és a boldogtalanságból való szabadulásról álmodozik, és aki a többi társfüggőhöz hasonlóan minden reményét és álmát arra a másikra vetíti, aki társul fogadta. Közben nem győzi személyiségét az idealizált másikéhoz igazítani, és úgy érzi, nem élheti meg a haragot és a szétfeszítő dühét, mert kegyvesztetté válik.
Fotó: Pexels
Mezei Noémi 