Egyensúly

Néha könnyebb másokat szeretni, mint önmagunkat. Amikor megszólal a belső hangunk és megfeleléskényszer elé állít vagy belemegyünk fájó kapcsolatokba és alárendelődünk, a bennünk élő meg nem értett kisgyermek küzd a figyelemért, az elfogadásért, a szeretetért.  De nem kell ennek így lennie. Azzal, ahogyan bánunk magunkkal, megmutatjuk másoknak, hogyan viselkedhetnek velünk.  A határok önvédelmünk bástyái, irányjelzőként szolgálnak mások számára a velünk való interakciók során. De mégis, hogyan szerethetnénk méltón önmagunkat?

Értékeink, vágyaink feltérképezése, önmagunk megismerése biztos alapot nyújt az útkeresés során. Az önismeret hosszú folyamat, tele szembenézéssel, elengedéssel. Amikor elénk tárul leplezetlenül a lélek, próbáljuk meg elfogadással, bizalommal, hittel felruházni. Ilyenkor legbelső vágyaink vezéreljenek, ne jusson eszünkbe magunkat másokhoz viszonyítani. Sokan hangoztatják az őszinteség fontosságát kapcsolataikban, miért lenne ez másképp önmagunkkal szemben? Tanuljunk meg magunkhoz őszintének lenni, talán ez a legnehezebb. Fogadjuk el, hogy hibázni emberi, esendőségünk, sebezhetőségünk pedig személyiségünk része. Próbáljuk meg ezzel együtt szeretni önmagunkat és közben legyünk jelen, támogató figyelemmel.

Mindig lesznek, akik nem kedvelnek, nem adnak a véleményünkre vagy rossz színben próbálnak bennünket feltüntetni. Ne pazaroljuk az időnket arra, hogy kedvükben járjunk. Hagyjunk fel az önigazolások keresésével, az önmarcangolással, az önsajnálattal. Vállaljuk önmagunkat az ’itt és most’-ban. Tűzzünk ki minden hétre egy olyan dolgot, amely feltölt. Találkozzunk olyan emberekkel, akikkel jól érezzük magunkat. Ne mondjunk le ezekről az én-ajándékokról csak azért, mert kényelmesebb, vagy mert közben meggondoljuk magunkat. Érezzünk hálát, amiért törődünk magunkkal, egyszerű módja ez annak, hogy megtaláljuk a megnyugvást. Legyen a fejünkben minden nap pár gondolat, amiért érdemes felébredni.

Éljük át az érzéseinket, az érzések lényünk részei. Fogadjuk be, amikor jönnek, hiszen egyszeriek és megismételhetetlenek. Figyeljük meg negatív érzéseinket is. Tapogassuk le őket gondolatban, próbáljuk megérteni, miből táplálkoznak, mit üzennek, hogyan tudnánk elfogadni, majd elengedni őket.  Ne hozzon zavarba a fájdalom vagy a szomorúság sem. Ha elutasítjuk fájdalmas érzéseinket, velük együtt magunkból egy részt utasítunk el. Fogadjuk el a negatív érzéseket is, éljük át őket, majd engedjük el. Figyeljük meg, ahogyan távoznak. Alkalomadtán engedjük meg magunknak, hogy kifejezzük őket. Gondoljunk önmagunkra szeretettel, ilyenkor felsóhajt legbelül a lélek.

Fotó: Pexels