Remény

A lelki egészség egyik összetevője. Belső erőforrás, mely segít a kihívásokkal, ellentmondásos helyzetekkel való megküzdésben. Egy motivált lelkiállapot, mely során aktívan közreműködünk saját sorsunk alakításában. A jövőbeni siker legjobb előrejelzője. Életünk egyik legfontosabb mozgatórugója.
A remény a csecsemőkorunkból táplálkozó, felnőttkorunkat is végigkísérő tartós hit abban, hogy legmélyebb vágyaink teljesülhetnek. Még szinte beszélni sem tudunk, és már képesek vagyunk reménykedni.
Kora gyermekkorban a csecsemő megtanul bízni gondozójában, mely képességet aztán élete folyamán másokra is kiterjeszti. Ha a szülő nem képes biztonságos környezetet teremteni, ha nem tudja kielégíteni gyermeke igényeit vagy nem elérhető érzelmileg a gyermeke számára, a gyermek nem tanul meg bízni, ami a későbbiek során frusztrációhoz, gyanakváshoz, önbizalomhiányhoz vezet.

Általában reménykedni olyan célok esetén szoktunk, amikor bizonytalanok vagyunk az eredmény kimenetelében. Aki tud és mer remélni, a nehéz helyzeteket kevésbé éli meg félelmetesként, ezeket inkább kihívásként értékeli. A reményteli személy inkább elégedett az élettel és magasabb az önbecsülése. Rugalmas személyiség, bizakodóbb, nyitottabb és motiváltabb, mint a kevésbé reménykedő, ezért valószínűleg többet is kap a világtól, ami még inkább reménytelivé teszi.
A remény segít megelőzni a szorongást, a sebezhetőséget, a váratlan és kontrollálhatatlan dolgoktól való rettegést. A remény motivál.

Az egyén reményszintje terápiás beavatkozással növelhető, apró lépésekben felépíthető. Hiszen mindannyian vágyunk arra, hogy legyen számunkra valaki, aki mellett megélhetjük a biztonságot, érezhetjük az elfogadást és ebből fakadóan merünk vágyakozni, reménykedni. Mert a remény hitet ad. A remény a lélek szivárványa.

Fotó: Pexels

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: