Amire a kamasznak leginkább szüksége van

Lelke mélyén minden szülő arra törekszik, hogy a legjobbat nyújtsa gyermekének. Azonban gyakran tapasztalom, hogy szülők attól a szándéktól vezérelve, hogy megóvják és támogassák a gyermeket, nem adják meg neki a lehetőséget, hogy próbálgassa kompetenciájának határait és megtapasztalja viselkedése következményeit. Átvállalják helyette a feladatok elvégzését, bepakolják a táskáját, jobban aggódnak a jegyeiért, mint a gyermek maga, rendben tartják a dolgait. Így a gyermek nem élheti át, hogy az adódó problémákat ő maga is képes megoldani.

Ehelyett egy idő után azt érzi, hogy a szülő nem bízik meg benne, nem tartja őt képesnek saját dolgai kézben tartására. Ekkor jobb esetben lázad és szembeszáll a szülővel, kevésbé szerencsés helyzetben alárendelődik és elhiszi, hogy alkalmatlan az önálló életvezetésre. A szülő a gyermekben lezajló folyamatot nem érzékeli. Amikor a terápia gondolata felmerül benne, gyakran ott tartanak, hogy az akkor már kamasz gyermek teljesen elfordult tőle, bezárkózik a szobájába és a szülő minden kétségbeesett közeledésére elkerülő magatartást mutat. A szülő ilyenkor tehetetlen, hiszen nem érti a helyzetet, nem érti, ő maga mit vétett. Legritkább esetben jut eszébe a miértekre adott válaszok kutatása során önmagába nézni. Úgy véli, ő mindent megadott gyermekének, szándéka szerint sokkal többet, mint amennyi neki jutott gyermekként osztályrészül. Tehetetlen önmarcangolásában hajlamos gyermeke szeszélyeinek alárendelődni. Elveszíti a kontrollt a helyzet felett és az ebből fakadó feszültség a családi élet állandó vitaforrásává válik, és nemcsak a szülő-gyermek kapcsolatot aknázza alá, hanem a házastársi viszonyt is nagymértékben megtépázza.

Ezekben a családokban jellemzően a gyermek és a vele kapcsolatos kérdések az alaptéma. A párkapcsolat kiürül, a központi motívum a gyermeknevelés, vagyis a szülőpár életét a gyermek irányítja. Ő van a fókuszban, a szülők pedig saját szükségleteiket feladva körbe-körbe járják a kérdést, eredmény nélkül. Egy idő után bekúszik gondolataik közé, hogy nem elég jó szülők, mely érzés a reménytelenség partjára sodorja őket. Nem ritkán a szülő kiszolgáltatott helyzetében, bizalmatlansága és aggódása csúcsán arra vetemedik, hogy nyomoz a gyermek után, elolvassa üzeneteit, ellenőrzi a barátokkal folytatott beszélgetéseit, beleolvas naplójába, kutat a táskájában. Ha erre a kamasz rájön, megtörténik a teljes eltávolodás és bezárás a szülő felé. Amennyiben a szülő nem tér jobb belátásra, gyermekéből egy félelemmel és szorongással teli felnőtt válik, a szülőhöz hasonló alacsony önbizalommal.

Ne féljen szakmai segítséget kérni, ha ilyen helyzetbe kerül, mert a bizalom apró lépésekkel visszaépíthető. Szülőként őszintének, elfogadónak, elérhetőnek, következetesnek kell lennünk. Meg kell tanulnunk bízni gyermekünkben. Ebből tud önértékelése táplálkozni, ebből meríti az erőt és a lendületet a hétköznapi akadályok megugrásához. A bizalom adja neki a szárnyakat.

Foto: Pixabay

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: