Ébredés

A társfüggők sokkal többet tesznek bele a kapcsolatba, mint amennyit visszakapnak. Reménnyel teli keserűséggel várják, hiszik és újra várják, hogy a másik megváltozzon, észhez térjen, rájuk figyeljen, megérkezzen hozzájuk és mindörökre ott maradjon. Hogy végre megértse a legbensőbb, fájó igényüket, a szeretetvágyat. Közben nem ritkán összekeverik a gondoskodást az önfeláldozással. Sóvárognak a szeretetre, de hamis választásuk miatt, ez a vágyuk illúzió marad csupán.

Megkeseredve, összetört szívvel kénytelenek jó arcot vágni a helyzethez, közben kétségbeesett igyekezettel végzik a számvetést, hitetlenül szemlélik az egyenleget, és végül csalódottságukat képtelenek palástolni. Nem, nem történt meg a csoda, nem adatik meg számukra, hogy hátradőljenek és learassák igyekezetük gyümölcsét, a tartós szeretet-érzést. Azzal is szembesülnek, hogy a kapcsolatnak nem ők az irányítói és kénytelenek elfogadni a másik által felkínált aktuális táncrendet. Alacsony önbecsülésük miatt képtelenek elhagyni a másikat, a szakítás gondolata a legfájdalmasabb magányt és belső egyedüllétet vetíti előre és kihangosítja befektetett energiájuk aránytalanságát. Így olyasvalakivel szállnak fel a hullámvasútra, aki ablakot nyit érzelmi traumákkal teli gyermekkorukra.

Mindeközben a partner természetesen maga is a tökéletes társat keresi. Azt a tökéletes másikat, aki elfogadja a számára kedvező leosztást, aki elviseli, hogy ő irányít, aki mellett nagyszerűnek, kompetensnek érezheti magát. Azt a másikat, aki elnézi neki megtévesztő módon becsomagolt önzőségét, és aki végtelen szeretettel felruházott mártírként szolgálatába szegődik.

Fotó: Marta Dzedyshko