Beszélünk róla, keressük, kutatjuk a boldogságérzést, próbáljuk a belső sóvárgást csillapítani, elképzeljük, milyennek kellene lennie. Van, aki úgy véli, a hedonista élet maga a boldogság, mások a létezés örömére esküsznek és vannak, akik a flow-ban vélik felfedezni. Sokan a boldogság kulcsát a földi javak gyűjtögetésében látják, a tökéletes házasságban, a gyermek kitűnő tanulmányi eredményeiben. AztánContinue reading “A boldogság nyomában”
Author Archives: mezeinoemi
A szeretet szárnyán
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a szeretetre, mint az élet természetes velejárójára, mely megérkezik, amikor eljön a megfelelő pillanat, kibontakozik a maga természetességével, átélhetjük, majd reményeink szerint a kapcsolódás során ebben viszonzásra is találunk. Pedig megélni a sebezhetőségünket, sok esetben nehezebb, mint kimutatni fájdalmunkat vagy elkeseredettségünket. Amikor hozzászólnál a másikhoz, de nem jönnek a szavak. AmikorContinue reading “A szeretet szárnyán”
A megbocsátás gyakorlása
Mindannyian éreztük már úgy, hogy számunkra fontos személy szóval vagy tettel, szándékosan, mert nem tehetett mást vagy minden szándéka ellenére, megbántott. Mindannyian máshogyan viszonyulunk a bántáshoz, hiszen más és más lenyomatot őrzünk gyerekkorunk óta magunkban arról, mi az elfogadott, hogyan viselkedhetnek mások velünk. Más az ingerküszöbe a bántalmazott vagy elhanyagolt gyermeknek és más a burokbanContinue reading “A megbocsátás gyakorlása”
Ma nem ítélkezem!
Mi is az ítélkezés? A másik bírálata, pletykálkodás, kritizálás. Vagy elégedetlenség önmagunkkal.Szeretjük, ha nekünk van igazunk, szeretjük, ha jó színben tüntethetjük fel magunkat, ha felnéznek ránk. Ezen állapot eléréséhez gyakran leértékeljük a másikat, kritizáljuk őt, felnagyítjuk egy rossz tulajdonságát. Az persze csak egy illúzió, hogy ettől mi jobbak leszünk. Az ítélkezés erőszak, és mint olyan,Continue reading “Ma nem ítélkezem!”