Elismerésre, dicséretre, szeretetre vágyunk. Ugyanakkor előfordul, hogy a felénk áramló szeretetmennyiség nem tűnik elegendőnek, hogy nem érezzük azt, hogy figyelnek ránk, hogy törődnek velünk. Ilyenkor elkezdünk szorongani.
A csecsemő kora gyermekkorban tanulja meg, hogy mit jelent a szeretet. Akit nem jól szeretnek, akinek gondozója, jellemzően az anya, nem tükrözi vissza érzéseit, aki nem kapja meg a megfelelő figyelmet, jelenlétet és megnyugtatást, nem tanulja meg, hogyan kell szeretni. Az elhanyagolt vagy éppen túlkontrollált gyermek azt éli meg, hogy nem úgy figyelnek rá, ahogy jó neki, nem törődnek vele. Mivel nincs eszköze, hogy változtasson, beletörődik a helyzetébe, eltanulja a tehetetlenséget, feladja a reményt. Ezt a működési mintázatot teszi belsővé és a későbbiekben olyan partnert választ, olyan kapcsolatokba megy bele, ahol kiszolgáltatottságát újraélheti.
Az érzéseiben cserbenhagyott gyermek nem élheti át a lelki közelséget az anyával, ezért nem tudja megtapasztalni azt sem, hogy a bizalom jó dolog. A későbbiekben társas kapcsolódásai során maga sem tudja ezt megelőlegezni a másiknak és gyakran a pozitív érzelmi közeledésben hátsó szándékot feltételez. Mindemellett végtelenül érzékeny lesz a legkisebb elutasításra is.
A bizalom szakmai segítséggel apró lépésekben felépíthető. A megtapasztalt élmények, a figyelem, az elfogadás segítik a korai hiedelmek átkeretezését. A kedvező változások erősítik az önbizalmat és megadják a hitet az egyénnek, hogy van esély szeretetkapcsolatot építeni, hogy ő maga is szerethető.
Fotó: Pixabay
Mezei Noémi 