Elfogadás

A boldogság kulcsa. Nyugodt megfigyelés, olyan állapot, amikor megpróbáljuk érzékelni a dolgokat anélkül, hogy reagálnánk rájuk.

Sokszor nem vesszük észre, mennyi pozitívum van az életünkben, nem észleljük azt, amiért hálásak lehetünk. Gondolkodjunk el egy percig azon, mi az, ami értékes számunkra, ami fájna, ha másnap nem lenne: egy személyes rituálé, egy kedves arc, egy jó beszélgetés, a család szeretete. Gyakran nem lassulunk le annyira, hogy örülhessünk a fontos dolgoknak. Menekülünk a problémáink elől, menekülünk önmagunk elől.

Próbáljunk meg elfogadni egy számunkra fontos személyt vagy helyzetet, az ezzel kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket. Ez nem azt jelenti, hogy beletörődünk a helyzetbe, hanem figyelmünket a másikra irányítva próbáljuk megérteni, mi zajlik benne, milyen érzéseket él át. Ezáltal felidézhetjük, hogy hasonló helyzetben magunk hogyan érzünk, reagálunk. Figyeljük meg az esetleges különbségeket.
Ne próbáljuk megváltoztatni azokat a dolgokat, melyekre nincs ráhatásunk, helyette inkább tegyünk kísérletet ezek elfogadására. Ne fojtsuk el érzelmeinket, adjuk át magunkat ezeknek. Próbáljuk meg átélni, mi történik adott pillanatban. Fókuszáljunk az érzéseinkre, ne vesszünk el a gondolatainkban.

Az elfogadás gyakorlása folyamatos belső munka, tudatos erőfeszítés. Ha elsőre nem sikerül, éljük át az ezzel kapcsolatos haragunkat, szomorúságunkat, félelmünket. Ha magunkra erőltetjük az elfogadást, érvénytelenítjük érzéseinket, és ez tovább hátráltatja a folyamatot.

Ha nagyon éberek vagyunk, az elfogadás pillanatát tetten érhetjük, amikor megérkezik. Legyünk büszkék magunkra, ha sikerül megtapasztalnunk. Az elfogadás fokozza az empátiát, a közelség érzését. Ilyenkor a kapcsolat átértékelődik és a kölcsönös egymásra találásban felszabadul a lélek.

Fotó: Pexels

Adventi kalendárium

Az ünnepek lehetőséget adnak a megszokottból való kilépésre, ezáltal válnak különlegessé, személyes rituáléinknak köszönhetően egyedivé. Így erősítik családi identitásunkat.

Az advent lényege a várakozás, a közös együttlét, a készülődéssel járó öröm átélése. Egy gyermek számára határtalan izgalom a karácsony előtti időszak. És mivel nem a késleltetés mestere, ehhez az izgalomhoz frusztráció is társulhat, főként kisgyermekként. Bizonyosságot szeretne szerezni, keretek közé szeretné helyezni várakozását, amikor megkérdezi, hogy ’Hányat kell még aludni?’.

Az adventi naptár bontogatásával a gyermek vizuálisan is követni tudja az ünnep közeledtét. A napi apróságok feletti öröme ráhangolja a küszöbön álló eseményre. Megélheti magát a várakozást. Ehhez a naptárnak elég kis apróságokat tartalmaznia, nem kell az anya maximalizmusáról szólnia. Kis csoki, mellette személyes üzenetnek vagy aznapi programjavaslatok, mind felkelthetik a gyermek érdeklődését. Kisebbek esetében akár az aznapi szám megtalálása a kis zsákon is kellő izgalmat ígér.

Az adventi naptár a kontroll érzetét nyújtja a gyermek számára. Szórakoztató és egészséges tempót ad a várakozásnak. Az adventi kalendárium szervezett szórakozás. Rituálé, meglepetés és jutalom egyszerre, kis mérföldkő az úton.
Szakítsunk időt a tartalmas együttlétre ebben az időszakban. Készítsünk koszorút az ajtóra a gyerekkel, süssünk aprósüteményt, figyeljünk egymásra. Mert az egymásra találás során lélekben újra gyermekek lehetünk.

Fotó: Pexels

Remény

A lelki egészség egyik összetevője. Belső erőforrás, mely segít a kihívásokkal, ellentmondásos helyzetekkel való megküzdésben. Egy motivált lelkiállapot, mely során aktívan közreműködünk saját sorsunk alakításában. A jövőbeni siker legjobb előrejelzője. Életünk egyik legfontosabb mozgatórugója.
A remény a csecsemőkorunkból táplálkozó, felnőttkorunkat is végigkísérő tartós hit abban, hogy legmélyebb vágyaink teljesülhetnek. Még szinte beszélni sem tudunk, és már képesek vagyunk reménykedni.
Kora gyermekkorban a csecsemő megtanul bízni gondozójában, mely képességet aztán élete folyamán másokra is kiterjeszti. Ha a szülő nem képes biztonságos környezetet teremteni, ha nem tudja kielégíteni gyermeke igényeit vagy nem elérhető érzelmileg a gyermeke számára, a gyermek nem tanul meg bízni, ami a későbbiek során frusztrációhoz, gyanakváshoz, önbizalomhiányhoz vezet.

Általában reménykedni olyan célok esetén szoktunk, amikor bizonytalanok vagyunk az eredmény kimenetelében. Aki tud és mer remélni, a nehéz helyzeteket kevésbé éli meg félelmetesként, ezeket inkább kihívásként értékeli. A reményteli személy inkább elégedett az élettel és magasabb az önbecsülése. Rugalmas személyiség, bizakodóbb, nyitottabb és motiváltabb, mint a kevésbé reménykedő, ezért valószínűleg többet is kap a világtól, ami még inkább reménytelivé teszi.
A remény segít megelőzni a szorongást, a sebezhetőséget, a váratlan és kontrollálhatatlan dolgoktól való rettegést. A remény motivál.

Az egyén reményszintje terápiás beavatkozással növelhető, apró lépésekben felépíthető. Hiszen mindannyian vágyunk arra, hogy legyen számunkra valaki, aki mellett megélhetjük a biztonságot, érezhetjük az elfogadást és ebből fakadóan merünk vágyakozni, reménykedni. Mert a remény hitet ad. A remény a lélek szivárványa.

Fotó: Pexels

Egy csipetnyi boldogság

Van, akinek kényszer, van, akinek élvezet. Mi több, meditáció. Tökéletes julienre vágni a zöldséget, temperálni, staubolni. Ilyenkor a hosszú nap utáni főzés azt jelenti, hogy elengedjük a stresszt, gondtalanok vagyunk. A konyhában állni a nap zen pillanata, az ismétlődő feladatok a meditáció elemei. Amikor az ’itt és most’-ra fókuszálunk, nem bosszankodunk a múlton, nem rágódunk a jövőn.
Az örömmel végzett főzés csökkenti a feszültséget, megtanít élvezni az életet. Tudatos jelenlét a konyhában. Kulináris terápia.

A főzés személyes elégedettségünk elérésének egyik eszköze. Segít a feladatra összpontosítani, ezáltal növeli kompetenciaérzetünket, kibontakoztatja kreativitásunkat, fejleszti a koncentrációt. Önjutalmazó tevékenység. Emellett a siker növeli az önbizalmat.
A főzés önmagunkról és másokról való gondoskodás, hiszen jó érzés megosztani az ételt, amit készítünk. A családnak, barátoknak való főzés önzetlen cselekedet és erősíti a társas kapcsolatokat, kifejezi törődésünket a másik iránt.

A közös étkezés amellett, hogy összehoz, pszichológiai előnyökkel is jár: csökkenti a szorongást, a feszültséget, a negatív gondolatokat, növeli az együttérzés képességét, építi a bizalmat, javítja kedélyállapotunkat.
A főzés egy introspektív, befelé figyelő utazás. A folyamat során felidézhetünk és átélhetünk régi emlékeket. Eszünkbe juthat egy gyermekkori íz, nagyanyánk mozdulata a konyhában főzés közben, így egyedi módon férhetünk hozzá emlékeinkhez. Megélhetjük ilyenkor, hogy az étel gyakran a hagyományok tiszteletéről, a rituálék követéséről szól. A régi családi receptek felelevenítése a múltunkhoz való kapcsolódás egyik módja.

Próbáljuk meg élvezni az étel elkészítésének folyamatát, hiszen a gonddal, szeretettel készült étel a legjobb táplálék, amikor odafigyelésre éhezik a lélek.

Fotó: Pexels

Belső figyelem

Gyakran kerüljük az önmagunkkal való találkozást. Hiányzik az életünkből a csend, azok a pillanatok, amikor befelé figyelhetünk. Pedig az egyedül töltött időnek, amikor zavartalanul elmélyülhetünk gondolatainkban, nagy a lelki hozadéka.

Mikor van időnk megállni manapság, és az érzéseinkkel foglalkozni, emlékeket, élményeket, történéseket helyretenni magunkban? A külső események gyorsan pörögnek és sokkal hangosabbak, mint a belső hangunk, mely arra figyelmeztet, hogy lassítsunk.

Szembenézni nehézségeinkkel, gyengeségeinkkel, kételyeinkkel vagy félelmeinkkel fájdalmas. Pedig mindannyian kerülünk krízishelyzetbe, legyen az válás, egyéb családi nehézség vagy munkahely elvesztése. Ilyenkor megszólal a társadalmi elvárás, hogy ’szedjük össze magunkat’, haladjunk tovább, oldjuk meg a problémát és nézzünk máris a következő kihívás elébe. Azonban, ha nincs időnk feldolgozni egy szakítást, elgyászolni és elengedni egy traumát, akkor destruktív módon ott munkálkodik bennünk, és felüti fejét, amikor legkevésbé számítunk rá. Meg kell engednünk magunknak, hogy gyengék és elesettek lehessünk, időt kell szánnunk a gyógyulásra.

Ha elkezdünk befelé figyelni, kezdetben félelmetesnek tűnhet a csend és nyomasztónak a magány érzése. De ha képesek leszünk figyelni a belső hangunkat, meghallhatjuk, ahogy megszólít a lélek.

Fotó: Pexels

Szabadság

Szeretjük azt gondolni, hogy kezünkben tartjuk a kontrollt és a dolgok a befolyásunk alatt állnak. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk alábecsülni az apró történések jelentőségét. Pedig ki ne tudna példát hozni arra a saját életéből, amikor egy váratlan, jelentéktelennek tűnő dolog megváltoztatta a helyzet kimenetelét?

Sorsdöntő lelki események múlnak apró dolgokon és a mögöttük rejlő felismeréseken. Persze van, hogy csak évek, évtizedek múltán jövünk rá, hogy minek volt tulajdonítható a változás, mely átírta életünket. Aki kevésbé éber, ekkor sem.

Van, hogy úgy élünk le egy emberéletet, hogy nem jövünk rá a bennünk lévő fájdalom okára. Hurcoljuk magunkkal az érzést, beteríti a hétköznapokat, majd lassan ismerőssé válik és csendes társunk lesz az úton. Néha erőfeszítést teszünk, hogy visszafejtsük, miért is szegődött mellénk, de jellemzően lomha az érdeklődés, feladjuk.
Aztán egy váratlan pillanatban elejtett mondat rivaldafénybe helyezheti a kérdést. Hirtelen a napnál is világosabbá válik az ok-okozati összefüggés, és ahogy lehull a lepel, csökken a fájdalom. Felemelő érzés megtapasztalni a változást, kiszabadulni elménk fogságából és megélni a szabadságot.

Vajon milyen hatása lesz ennek a folyamatnak a későbbi életedre?
Milyen érzés újra közel kerülni önmagadhoz?

Foto: Pexels

Rituálék

A reggeli napindító csésze kávé, miközben a konyha ablakán kívüli világot figyeled. A gyerekek útra indítása után a hírek átnézése. A családi vacsorák vagy a heti találkozások a barátokkal. A közösen eltöltött minőségi idő.
A rituálé csak ránk jellemző. Olyan egyedi működésmód, mely saját hagyományainkat tükrözi. Némelyeket magunkkal hozzuk gyermekkorunkból és sokszor észre sem vesszük, mennyire ragaszkodunk hozzájuk.

A rituálék a hétköznapok és a családi élet hatékony szervezői, amelyek stabilitást, biztonságot nyújtanak stressz és átmenet idején. A megszokott ismétlődő cselekedetek kiszámíthatóbb hellyé teszik számunkra a világot. Összefüggnek életkedvünkkel, a házassággal való elégedettségünkkel, a családi kapcsolataink minőségével. Személyes megérintettséget nyújtanak és növelik jólléti állapotunkat.

Az ünnepi hagyományok is rituális magatartásformák: a sütés, a ház díszítése, a karácsonyfa vásárlása, az ajándékok csomagolása, a karácsonyi zene hallgatása vagy karácsonyi könyvek közös olvasása. Emellett számos pszichológiai előnyük is van: megadják az összetartozás érzését, biztonságos pihenőhelyet teremtenek a hétköznapok során. Megnyugtatnak bennünket, segítséget nyújtanak a szorongással, depresszióval való megküzdésben azáltal, hogy a kiszámíthatóság, a biztonság érzését, a feltöltődés, kikapcsolódás élményét kínálják. Ragaszkodunk a hagyományokhoz, mert jelentést adnak ünnepeinknek és segítenek összekapcsolni bennünket azokkal, akiket szeretünk.

Milyen rituálékra emlékszel saját gyermekkorodból?
És most milyen rituálék vannak jelen a családodban?
Milyen rituálét fognak gyermekeid továbbvinni pár év múlva?

Fotó: Pixabay

Internet és intimitás

A személyes kapcsolatai terén elmagányosodó tinédzser korosztály karácsony közeledtével még inkább ki van téve az internetfüggés okozta veszélyeknek. A virtuális tér egy olyan platform a tinédzser számára, ahol megélheti intimitásigényét, ahol különösebb kockázat nélkül közeledhet másokhoz, hiszen az online térben az anonimitás leple alatt kapcsolódási nehézségei feloldódnak.
A kamasznak szüksége van arra, hogy állandó összeköttetésben legyen, hogy ne érezze egyedül magát, hogy ne kelljen szembenéznie nemkívánatos érzéseivel és sérülékenységével. Hogy megélje a személyes közelség látszatát. Ezért teremt saját maga számára egy virtuális közösséget, egy buborékot, abban a reményben, hogy ez a közösség megtartja. Buborékot olyan értelemben, hogy bár belül intenzív aktivitási folyamatok és dinamikák zajlanak, ez a külső szemlélő számára láthatatlan. Lehet ez egy chat szoba, egy fórum vagy bármely platform, ahol virtuális kapcsolat létesül. A buborékban lévők látásmódja a hétköznapi aktivitások tekintetében beszűkül, a résztvevők saját érzelmi érdeküket próbálják kihangosítani, a felelősségvállalás csekély. Az addiktív potenciál kifejezetten magas és elkerülhetetlen, hogy megjelenjen az érzelmi zaklatás, a véleménykonfrontáció, és mivel nincs moderálás, az elszenvedő abúzust él meg. Feszült, ideges, levert lesz és ez az állapot állandósulhat a hétköznapok során, ha nem kapja meg időben a szülői figyelmet, segítséget.
A buborék állandó vendégei a trollok, akik időt és energiát nem sajnálva némi érzelmi hozadék reményében uralják a beszélgetés menetét. A trollok is magányos emberek. És bár a felszínen úgy tűnhet, hogy magas a társasági aktivitásuk, belülről végeredményben elkeseredettségük és önmaguk feljebb pozícionálása mozgatja őket.
Számtalan tinédzser van ebben a védtelen helyzetben. A szülő mindebből annyit érzékelhet, hogy kamasz gyermeke zárkózott, levert és a telefon vagy a számítógép rabja. És bár a kamasz érzékeli, hogy csapdába került, oly nagyon vágyik a pozitív visszajelzésre, hogy nehezére esik kiszállni a helyzetből.
De nem kell ennek így lennie. Odafigyeléssel, apró lépésekkel van kiút. Legfontosabb az önkontroll gyakorlása, a szándék, hogy ne lépjen bele a helyzetbe. Ne legyen ott a telefon a közvetlen közelében, ne vigye mindig magával. Ha kezébe is veszi a telefont, ne nézze meg a konkrét üzenetváltást. Hatalmas önfegyelmet igényel, de nem reménytelen. Segíthet ezt elérni, ha a kamasznak van egy másik erős identitása is, van másik baráti csoportosulás, lehetőleg személyes kontakttal, ahol elfogadják, és ahol kibontakozhat. Ahol élvezheti a kölcsönös figyelmet, a megbecsülést és nem szenvedi el a kiszolgáltatottságot.
A szülőnek felelőssége, hogy észrevegye a helyzetet, bár nagy eséllyel maga nem rendelkezik ilyen téren hasonló tapasztalattal. Ha a kamasz bízik a szülőben, támogatásával csatát nyerhet.

Foto: Pixabay

Karácsonyvárás

Idén csendes lesz a karácsony. Több idő lesz befelé fordulni, elmélkedni, emlékeket felidézni, elővenni régi fotóalbumokat és időutazást tenni, feleleveníteni régi karácsonyokat. Kísérletet tehetünk felidézni az első karácsonyt, melyre emlékszünk három-négy vagy öt éves korunk környékéről. Ha ellazulunk, és befelé figyelünk, megérezhetjük az akkori fenyőfa illatát, a szoba hangulatát, és talán látjuk magunkon a ruhát is, a ruha gombját és az akkori önmagunkat.

Gyermekszemmel más a karácsony, benne van az izgalommal teli várakozás, a vágyott ajándék reménye, a beteljesülés öröme és a hit, mely aztán a későbbi karácsonyok alapjául szolgál. Ahogy végighaladunk gyermekkorunk karácsony-emlékein, találjuk meg legbensőbb érzéseinket, akkori vágyainkat, reményeinket. Figyeljük meg a környezetünket, a szeretteinket, a szűkebb és tágabb családunkat, a fókusz maradjon mindvégig az érzéseinken. Mai fejjel kihez fordulnánk? Mit mondanánk neki? És mit mondanánk akkori önmagunknak?

Az időutazás során szembetalálhatjuk magunkat szomorúsággal, fájdalommal is. Ezek valós érzéseink, fogadjuk el, próbáljuk megérteni, miből fakadnak. Engedjük meg magunknak, hogy szomorúak legyünk, ha megjelennek. Keressük meg azt is emlékeink között, hogy gyerekként hogyan küzdöttünk meg ezekkel az érzésekkel? Kihez fordulhattunk, hogy vigaszt találjunk? Mi tudott megnyugvást nyújtani?
Érezzük át, hogy mit jelentett számunkra gyermekként a karácsony.
Találjuk meg, hogy mi az az érték, érzés, amit átmentenénk a jelenbe, amivel kényeztethetjük magunkat a karácsonyvárás során. Mert a karácsonyban a legjobb a várakozás, a ráhangolódás, hogy készen legyünk, amikor szenteste a fa mellett állva, megjelenik a boldogság.

Fotó: Pixabay

Otthon

Otthon az, ahol leplezetlenül vállalhatjuk önmagunkat. Ahol nem kell szerepet játszanunk. Ahová öröm megérkezni és ahol le lehet tenni a terheket.


A karácsonyi készülődés során otthonunk ünneplőbe öltöztetése is fókuszba kerül. A fények és a megannyi karácsonyi kiegészítő varázslatos hangulatot hozhat életünkbe. Ilyenkor néhány napig, hétig ismét gyerekek lehetünk, hihetünk a csodában, mely az ünnepi készülődés során észrevétlenül megérkezik az arra nyitott lélekhez.

A lakás fizikai jellemzőiben leképeződik lakói személyisége, lelkiállapota, életútja és identitása. Tárgyi környezetünk megjelenése jelzi lelki elakadásainkat is. Az, hogy pedáns rend, laza kuszaság, netán káosz uralkodik a lakásban, sokat elárul lakójáról. Míg a rendmánia mögött szorongó személyiségre bukkanunk, aki a maga körüli tér rendezésében véli felfedezni a kapaszkodót, addig a bohém lélek élvezi a körülötte uralkodó káoszt, ez adja meg számára a hétköznapok természetes lazaságát.

A tér fölötti kontroll manifesztálódása sokat mesél az otthon lakójáról. Megmutatja mennyire főszereplője saját életének, mennyire ad szabad teret maga mellett a másiknak. Beszédes, melyik szegletében tartózkodik szívesen a lakásnak, van-e ’saját sarka’, hol van módja elmélkedni, kikapcsolódni. Érdekes szemügyre venni, milyen tárgyakat tart fontosnak a lakója kihelyezni. Ahogyan engedjük megjelenni személyes tárgyainkat lakóterünkben, úgy kerülünk egyre közelebb önmagunkhoz. Ilyenkor nem maga a tárgy fontos, hanem amit képvisel számunkra: a diákéveinket, az első szerelmet, egy szeretett rokon vagy az egykori legjobb barátság emlékét. Így válnak a bennünket körülvevő tárgyaink megélt múltunk emberi kapcsolatainak hordozóivá.
A közelgő ünnep jó alkalom a rendrakásra, az emlékek leporolására, idejétmúlt sérelmeink szelektálására. Érdemes megfigyelni, a lakás mely pontján uralkodik makulátlan rend és hol van rendetlenség. Rendrakás közben figyeljük meg magunkat. Melyik helyiséget takarítjuk örömmel, melyik rendbetétele okoz nehézséget? A konyha a családi kapcsolatok tere, a nappali a szociális élet, a külvilággal kapcsolatos viszonyunk leképeződése. A hálószoba az intimitás helyszíne, míg a fürdőszoba a testképünk ill. énképünk megjelenésének platformja. Így ha valakinek a hálószobában esik nehezére rendet rakni vagy itt nem találja a tárgyak helyét, érdemes elgondolkodnia, vajon milyen az intimitáshoz való viszonya, milyen párkapcsolati elakadások nehezítik az életét.

Otthonunk a lélek tükre. Jó néha elidőzni ezzel a képmással, nézegetni, mit üzen vissza. Otthonunkat a maga természetességében feltárni a másik előtt a bizalom mesterfoka.

Foto: Pexels